• A Balaton nyugati csücskében, a tó fölé emelkedő erdős domboldalon található a Festetics grófok vadászvára. A csillag alaprajzú épület a világon egyedülálló.

    Tudjon meg többet
  • A több mint negyedévezredes Festetics-kastély építését 1745-ben Festetics Kristóf kezdte.

    Tovább
  • Az egykori Festetics majornál a kocsizó–lovagló utat szegélyezi ez a kettős feketefenyőfasor,mely egy a területből kiemelkedő domborulaton, nyílegyenesen vezet a fenékpusztai római romokhoz

    QARD™

Kedves Vendégünk!

A híres főúri család kulturális, szellemi és épített örökségének méltó és egyedüli őrzője Keszthely. A Festeticsek emléke ma is élénken él a városban és a helyiek szívében.

Gondoljunk csak kastélyunkra, mely ma is Keszthely legismertebb nevezetessége és hazánk egyik legnagyobb barokk palotája. Az 1700-as évek közepétől két évszázadon át itt élt család ideje alatt a település felvirágzott, és a Nyugat-Dunántúl egyik legnépesebb települése lett.

Festetics György szobra

Legfrissebb hírek

Megnyitotta kapuit az ország harmadik High-tech Sportok Bázisa

Mátrafüred és Budapest után a legújabb High-tech Sportok Bázisa, a HSB3 Hévízen várja az érdeklődőket, a természet és a high-tech sportok szerelmeseit, vagy azokat, akik különleges városnézésre vágynak. A Bázison egy speciálisan felépített pályán lehet az alapozó tréning nyújtotta kezdő … Bővebben »
Tovább

Dér Heni Hévízen harcolt sógornőjével, Görbicz Anitával

Világklasszis kézilabdázónk, Görbicz Anita a magánéletben sem tud elszakadni a sporttól. Amikor nem kézilabdázik, és nem párjával tölti idejét, hanem keresztfiával, Noellel és nővérével pihen, akkor sem tudja félretenni a sportot. Pláne úgy, hogy egy világrekord felállítására invitálják, és a … Bővebben »
Tovább

Húsvéti Vigadalom Hévízen

Használja ki Ön is a húsvéti 3 napos ünnepet! Hévízen április 20-21-én fergeteges programok is színesítik pihenését, mint ahogy tavasszal a nyíló virágok is színesítik környezetünket. A kicsiket és nagyokat vasárnap és hétfőn egész délutános húsvéti játszó ház várja. Gryllus … Bővebben »
Tovább

Sikeres a TÁMOP projekt

Az Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségek Alapítvány által közel harmincmillió forintos támogatást nyert „Civilek a tanórán kívüli nevelésért” elnevezésű TÁMOP-3.2.13-12/1-2012-0536 számú projekt keretében megvalósult az első félévre tervezett programsorozat. A projekt azt a célt tűzte ki, hogy a résztvevő óvodák és … Bővebben »
Tovább